HIRDETMÉNY
a 2025/2026. nevelési évre szóló óvodai és bölcsődei beiratkozáshoz
A nemzeti köznevelési törvényről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (l) bekezdése szerint, az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak szerint, az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (szeptember 1-től) óvodaköteles, azaz legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie, melynek teljesítéséért a szülő a felelős. A nevelési év szeptember 1-től augusztus 31-ig tart.
Az óvodai, bölcsődei beiratkozás rendjét Iregszemcse Község Önkormányzata, mint az Iregszemcsei Nefelejcs Óvoda, Mini Bölcsőde fenntartója az alábbiak szerint határozza meg.
Az Iregszemcsei Nefelejcs Óvodába, Mini Bölcsődébe történő jelentkezés ideje:
2025. április 28. (hétfő) 09:00 – 17:00 óráig
2025. április 29. (kedd) 08:00 – 16:30 óráig
2025. április 30. (szerda) 07:00 – 15:00 óráig
Helye: Iregszemcsei Nefelejcs Óvoda, Mini Bölcsőde 7095 Iregszemcse, Damjanich u. 1/B.
Az intézmény felvételi körzete: Iregszemcse község közigazgatási területe
A szülő az óvodaköteles gyermekét köteles beíratni a fenti időpontban. Amennyiben gyermeke külföldön teljesíti óvodakötelezettségét, 2025. május 20. napjáig írásban értesítenie kell a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
Az óvodai jelentkezés nem jelenti az óvodába történő automatikus felvételt. Amennyiben a férőhelyek száma lehetővé teszi, a gyermekek felvétele folyamatosan történik.
Az óvodai és bölcsődei jelentkezéshez (beiratkozáshoz) szükséges közokiratok. dokumentumok:
– a gyermek és a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa
– a gyermek születési anyakönyvi kivonata
– a gyermek és szülő TAJ kártyája
– nem magyar állampolgárságú gyermek esetén, a Magyarországon való tartózkodás jogcímét igazoló és a tartózkodásra jogosító okirat
A gyermek óvodai, bölcsődei felvételét a szülők/törvényes képviselő személyesen kérvényezheti a jelen hirdetményben meghatározott dokumentumok bemutatásával.
Az óvoda alapító okiratának megfelelően, szakértői bizottsági vélemény alapján ellátja a különleges bánásmódot igénylő, integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését.
Az intézmény vezetője a 2025/2026. nevelési évre szóló óvodai, bölcsődei felvétel, átvétel iránti kérelem elbírálásáról szóló döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel.
Az óvodai, bölcsődei felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja 2025. május 30.
Az óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek átvétele esetén az óvoda vezetője a döntésről értesíti az előző óvoda vezetőjét.
Jogorvoslati eljárás szabályai:
A felvételi kérelem elutasítása esetén hozott határozat ellen a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított 15 napon belül a szülő a jegyzőnek címzett, de az intézmény vezetőjének átadott felülbírálati kérelmet nyújthat be. Az intézményvezető döntése tekintetében a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.
IREGSZEMCSE, 2025. MÁRCIUS 25.
TÓTH SZABOLCS
POLGÁRMESTER